Kik vagyunk mi?!

2009.09.07. 18:53 | SujtolegBrigad | komment

 

Szurkolói csoportunk 2008 őszén alakult pár fővel a 2008/2009-es NB1/B-s szezon kezdetén. Érdemben úgy november elejétől volt meg a stabil mag. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezelőtt ne lett volna szurkolás a városban. 

A 90-es években már volt egy kialakult mag aki rendszeresen és szervezett formában szurkolt a SESE és SBTC meccseken. Ők voltak a Squadre Azioni, sajnos azokat az időket mi csak a sztorikból és leírásokból ismerhetjük, a Brigád alapítói közül 1-2 fő volt ott a 90-es évek végén, valamint 2003-ig. Sajnos ez már a kosárlabda hanyatlásának időszaka volt de szerencsére megmaradtak bennünk a régi arcok így annak ellenére hogy sok "veterán" ultra már családot alapított illetve más városban állapodott meg ennek ellenére fel tudtuk venni a kapcsolatot néhányukkal. A vér nem válik vízzé, ők sem bírták sokáig szurkolás nélkül. Leginkább Paczo és Krisztián az akik tanácsaikkal, ötleteikkel azóta is segítenek minket, és köztünk szurkolnak, jelenleg együtt készülünk az A csoportos bemutatkozásra.

De térjünk vissza a Sújtólég Brigádra. A kezdő létszám után mindig volt 1-2 új arc, aki meccsről meccsre hozzánk csapódott. Szereztünk 2 nagyobb és 1 kisebb dobot, csináltattunk drapit, tehát minden adott volt a szurkoláshoz. Egyre inkább magára talált a csapat és közönsége is. A létszám is folyamatosan bővül. A bajnoki döntőre már két busszal utaztunk...

A kezdeti szervezkedés után szépen lassan növekedni kezdett a létszám és bár voltak mellényúlások és zsákutcák, értékrendünk a kezdetek óta stabil és határozott, és egyre inkább kezdjük megtalálni a helyünket az "öregek" segítségének is köszönhetően. 

1-2 hónap után sikerült megtalálni a nevünket, amely véletlenül egy poénkodást követően ragadt meg bennünk. Ezzel szeretnénk utalni azokra a hagyományokra melyek a városunkat fémjelzik. Fontosnak tartjuk, hogy a mai globalizálódó fogyasztói társadalomban se felejtsük el bányász-kohász hagyományainkat.

Érték számunkra városunk, ez a sokat szidott és megélt város, amit mégis szeretünk és viseljük színeit, és ugyanúgy elkötelezettek vagyunk nemzeti értékeink és szimbólumaink iránt. A csapattal kapcsolatosan nem nézzük milyen politikai oldalról érkezik segítség, magát a tetteket nézzük. Szinte biztosan nem lesz probléma és konfliktusmentes az új szezon sem, mégis úgy határoztunk s annak örülünk hogy kosárlabda van a városban, és majd akkor aggódunk a problémák miatt ha aktuális lesz, a mi dolgunk addig is a szurkolás.

Nincs nagyobb dolog egy szurkoló számára mint 60 év után feljutni az első osztályba, és készülni a bemutatkozásra. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal,úgy a pályán mint a lelátón.

Tudjuk nem vagyunk a legnagyobb, legkeményebb, legrégibb tábor, de elsősorban magunkkal és a csapatunkkal szeretnénk foglalkozni.

Ez sport. Ha kikapunk hát kikapunk, viszont megtiszteltető kihívás és kötelesség számunkra a meccs végéig űzni, hajtani csapatunkat akár 40 pont hátrányban is. Természetesen ugyanezt  várjuk el a csapattól is. Kikapni lehet, de ha már kikapunk tartással, harcolva és büszkén kikapni az amit a pályán szeretnénk látni (mint az elődöntőben Veszprémben). Ha ez megvan, az eredmény megbocsátható. Nem tudjuk meddig lehetünk a legjobbak között, vagy éppen, hogy meg tudunk-e kapaszkodni az élmezőnyben, éppen ezért addig is szeretnénk kihasználni a helyzetet és megfordulni az ország minél több csarnokában, megmutatni magunkat és képviselni színeinket.

Szívesen látunk magunk között bármilyen lokálpatriótát aki a fent olvasott alapján azonosulni tud értékrendünkkel és közénk szeretne tartozni. Az oldalon keresztül fel tudjátok venni velünk a kapcsolatot, de megtaláltok minket a hazai szektorban és szombatonként az STC Klubban is.

 

További információt csapatunkról a linkek között találtok

 

Jó szurkolást!

 

 

Hajrá Salgótarján!!! 

Címkék: kosárlabda szurkolók brigád nb1/a sujtólég

süti beállítások módosítása